Való Világ 5 - Szenvedélyes nők promó videó

Szenvedélyes nők!
Itt megtekintheted a Szenvedélyes nők kategória jelöltjeinek rövidfilmjét.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Plázacicák Irina máris lelépett

Plázacicák Irina
Idő előtt feladta.
Emlékezhetünk, hogy a Való Világ 5 előtti szériában mennyien voltak, akik feladták, mennyien voltak akiknek a benti léte kínlódás volt, és mennyien voltak, akik csak azért kérték meg társaikat, hogy tegyék rájuk a jelet, mert ki akartak menni ozni, ott pedig kiesni.

Többször írtunk már arról, hogy a csatorna vezetése és a VV készítői is megelégelték az állandó siránkozást, és olyan elvárásokat állítottak fel, amelyek garantálják, hogy csak és kizárólag olyan egyének kerülnek be a villába, akik valóban nyerni akarnak, és nem csak elvenni a helyet több tízezer jelentkező elől.

Most mégis úgy tűnik, hogy az egyik leendő VV5 villalakó meggondolta magát.

A Blikk megtudta ugyanis, hogy a Plázacicák kategóriában induló egyik versenyző, nevezetesen Irina lelépett, mondván: mégsem kíván a Való Világ 5 műsorában szerepelni.

Mondanunk sem kell, nagy arculcsapásként érintette Irina döntése a csatornát. A napilap megkereste ezzel kapcsolatban ot, a műsor kreatív szerkesztőjét, aki elmondta, hogy teljesen érthetetlenül áll a lány döntése előtt. Minden adott volt a -hoz. Megvoltak a fotózások, riportot készítettek még a családdal is, minden flottul ment. Ennek ellenére szinte az utolsó pillanatban meghátrált.

Ne feledjük el, hogy a műsor abban a stádiumában van, ahol már szerződést íratnak alá a játékosjelöltekkel. Ennélfogva akár peres útra is terelhetnék az ügyet.

De a csatornának kisebb gondja is nagyobb annál, hogy egy határozatlan lánnyal pereskedjen. Rubin Kristóf elmondása szerint, ha a villából bárki is ki akar menni, akkor az ajtó nyitva lesz. Senkinek nem fognak könyörögni, hiszen tízezrek várják, hogy bekerüljenek.

A legfontosabb feladatuk most az, hogy megtalálják Irina utódát, aki a Plázacicák kategóriában Sysi és Dya mellett a harmadik jelölt lesz a beszavazóshow-ban.

Mivel a csatornának szinte minden esetre van vészforgatókönyve, így ez már meg is történt.

Ha kíváncsi vagy, hogy ki az, aki betölti az Irina után maradt űrt, kattints az "Elolvasom" gombra.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Ismerd meg az Alfahímeket!

vv5 Alfahímek
Az Alfahím jelöltek.
A Fókusz stábja riportot készített a holnapi résztvevőivel. Megtudhatjuk, hogy mi a pontos nevük, mi a foglalkozásuk és milyen karakterek.

Ezenkívül láthatunk több bejátszást is a VV5 leendő játékosairól.

Gergő - teljes nevén - az ismert énekesnő, Dukai Regina bátyja. Mindenki így ismeri, és így emlegeti, de ő szeretné, ha nem híres húgicája miatt emlékezne rá az egész ország, hanem azért, ami ő valójában. Korábban már írtunk arról, hogy több évet ült börtönben, és pont emiatt jelentkezett a műsorba is. Meg szeretné mutatni, hogy ő jó ember. Csak azért, mert egyszer elkövetett egy hibát, még ne tekintsen mindenki úgy rá, mintha bűnöző lenne.

Beló - teljes nevén Belley Attila - Miskolcon dolgozik. Uszoda- és szaunamester, korábban chippendale táncos volt . Világ életében színész akart lenni. Már gyerekkorában is mindent elkövetett, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, és ezáltal szórakoztatni tudja az embereket. Elmondása szerint ha valaki, akkor ő tényleg alfahím típus. A megjelenése, testfelépítése és jelleme mind azzá teszi. Ért ahhoz, hogy maga köré gyűjtse az embereket, és tudja is őket irányítani.

Viktor - teljes nevén Baja Viktor - vezető és nyerő típus. Nincs felesége és gyermeke sem. Ha a villában találna egy olyan lányt, aki mind külsőleg, mind belsőleg megfelelne számára, akkor mindent elkövetne, hogy meghódítsa. Számára nincs ideális nő, mindig az összhatás az, ami alapján eldönti, hogy az adott lányt érdemes e közelebbről megismerni, avagy sem.

Az Alfahímekről készült bemutatkozó filmet az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Köztük van a VV5 győztese

VV5 játékosok
Lehet, hogy pont közülük kerül ki a győztes?

Elérkezett az idő!

Tegnap végre hivatalosan, trükkök nélkül megtekinthettük, hogy kik azok, akik már csak karnyújtásnyira vannak attól, hogy a Való Világ 5 villájába bekerüljenek.

Íme a 14 kategória és a 42 versenyző:

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Sok-sok kép és videó a VV5 villáról

Új színvilág.
Az RTL Klub már az -féle feleségkereső műsor során is kitett magáért, hiszen akkor néhány órájuk volt csak, hogy átalakítsák a villát a párkeresőre. Mivel a Reggeli c. műsort a VV5 villájából közvetítették, így az újonnan eszközölt változtatásokra most is csak néhány hetük volt.

Ennek ellenére azt kell mondjuk, hogy elképesztő lett.

A Való Világ 5 villája teljesen átalakult. A korábbi jóslatokat messze túlteljesítette. (Villa tervek 1, Villa tervek 2)

Új burkolatok (egyes helyeken lemezborítás), megváltozott színek, az ipari design és a '60-as, '70-es évek szerkezeteinek keveredése a legmodernebb technológiával és iparművészettel.

Szegő Gábor, a villa belsőépítészének elmondása szerint nem ment minden zökkenőmentesen. A számítógépen megtervezett, majd kikevert festékeket a kipróbálás után finomítani és újrakevertetni kellett. Egyrészt az esztétikai élmény miatt, másrészt pedig, mert a kameráknak nem tesznek jót bizonyos színkombinációk, nem úgy jönnek át a képernyőn keresztül, ahogy azt a készítők szeretnék.

A VV5 villa hálószobájának falait Szabó-Lencz Péter képzőművész által készített egyedi tapéták borítják. Mint mondja, több éves fotózás és gyűjtés eredményei elevenednek meg a falakon. Egyszerre találjuk meg rajta Szent Istvánt, híres épületeket, hajléktalant és járműveket is.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint az, hogy a műsor 21 óra után kerül sugárzásra, ráadásul 16-os karikával, nagy könnyebbséget jelent a készítőknek és a nézőknek egyaránt.

Nekik nem kell félniük az olykor milliós nagyságrendű bírságoktól. Nekünk nézőknek pedig sokkal élvezetesebb lesz a közvetítés, ugyanis nem kell annyi némítást és cenzúrát alkalmazni.

A megújult VV5 Villáról készült 4 videóért és képekért kattints az "Elolvasom" gombra.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Az összes leendő játékos adatlapja

VV5 Fura kategória
Fura ;)


Programozónk az archívumot hegesztette, aztán nem bírt magával, elnézett a VV hivatalos oldalára, hátha talál valami érdekeset... aztán így is lett :D

MIVEL A JÁTÉKOSOK KILÉTE PUBLIKUSSÁ VÁLT, ÍGY A LENTI TRÜKK MÁR NEM SZÜKSÉGES. HA KÍVÁNCSI VAGY A SZEREPLŐKRE, AKKOR KATTINTS IDE: KÖZTÜK VAN A VV5 GYŐZTESE

Most küldött egy üzit, hogy az összes játékos (néhány kivételtől eltekintve) adatlapja megtekinthető.

Az egyetlen ok, ami miatt nem közöljük sem a neveket, sem képeket (a fentin kívül) és semmi mást, az az, hogy mi egy rajongói oldal vagyunk és nem kívánunk a műsor hivatalos oldalaként tetszelegni. Az RTL Klubnak nyilván van egy ütemterve, és ezt tiszteletben tartjuk.

Nem mellesleg, valószínű, hogy ma vagy holnap a Blikk címlapon, és többoldalas cikkben fog írni a leendő játékosokról, úgyhogy keressétek a Blikket az újságárusoknál (ezt nem tudjuk biztosra, de így szokott lenni).

Viszont ha már nagyon nem bírjátok kivárni, akkor tegyétek a következőt:
  1. Kattintsatok a következő linkre: http://valovilag.hu/versenyzok/1057, ez elvisz exei - Andrea adatlapjára.
  2. A címsorban írjátok át a link végén található számot, méghozzá kettesével, növekvő sorrendben. (pl. 1059,1061,1063 stb)
  3. És ennyi.
Közben megjelennek majd a műsorvezetők is, de utána jönnek a további játékosok.

Nem teljes a lista, mert a Valóságshow-veteránok hiányoznak, vagy legalábbis mi nem találtuk.

A listából kiderül például, hogy szűzek kategóriában csak fiúk indulnak, Darányi Szilvia a múltkori Házaspár kategória után most Plázacica-ként próbálkozik, és az a hölgy akiről korábban mutattunk videót (és a fenti képen látható), nos... elég FURA :D

Megjegyzés: mire ezt a bejegyzést olvasod, lehet, hogy már a főoldalon is fel lesznek fedve a fantomképek, de az írás pillanatában még nincsenek.

UPDATE: nemrég publikussá váltak az adatlapok, a következő címen eléritek őket: valovilag.hu/versenyzok/osszes

 (kép: a fentiek alapján elég egyértelmű, de valovilag.hu)

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Megvannak a VV5 műsorvezetői is!

VV Olivér
Olivér kapta a BeleValó-t.
Nem csak az új műsorelemet, a megmérettetést hozták ma nyilvánosságra, hanem az is kiderült, hogy kik fogják vezetni a NekedValó Világ illetve a BeleValó Világ műsorait.

Míg a VV házigazdái és lesznek, addig a NekedValó Világ párosítása Istenes Bencéből és Rácz Ildikóból, alias VV Gigiből áll.

A BeleValó Világot pedig Anikó, Olivér és Béci fogják vezetni.

Az "osztozkodás"  nagy vesztese egyértelműen Baukó Éva, aki bár minduntalan a médiában szeretett volna elhelyezkedni, ez nem sikerült neki sem feleségkereső műsorában, sem pedig most.

Ami még fájóbb pont számára, az pedig nem más, mint hogy olyanok "csaklizták" el előle a lehetőségeket, akikkel a villában a legnagyobb rivalizálást folytatta, és akikkel nem is volt a viszonya felhőtlen.

Habár Anikóval azóta kibékültek, Gigivel és Bécivel azóta sem sikerült megtalálni a közös nevezőt. Sőt! A legutóbbi hírek már arról szóltak, hogy Olivérrel is megromlott a kapcsolata, olyannyira, hogy Olivér törölte őt az ismerősei közül.

Egy dolog vigasztalhatja Évát, méghozzá az, hogy újságíró / blogíró lett a Bors című napilapnál, melyért fix havi juttatást kap, így a hiteleit is törleszteni tudja.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

VV5 - A védettség nem vész el, csak átalakul

Egyik lehetséges játékos.
a Való Világ 5 sajtótájékoztatóján újabb, eddig titkolt információkról rántotta le a leplet.

Kiderült ugyanis, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, a VV5 ainak győztesei nem fognak automatikusan védettséget élvezni. Így tehát egy-egy győztes a következő kiválasztás és kihívások alkalmával is jelölhető lesz.

Bevezetnek viszont egy új műsorelemet, melynek neve: .

A megmérettetés mikéntjét még nem árulták el, de azt lehet tudni, hogy az újonnan épített arénában kerül majd megrendezésre, és a megmérettetés győztese lesz az, aki egy adott ideig élvezheti a védettséget.

A sajtótájékoztató során az újságírók szemügyre vehették az újjáépített VV5 villát is, melyről megtekinthettek egy kisfilmet az "Elolvasom" gombra kattintva.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való Világ 5 - Megvannak a kategóriák

Egy kategória a sok közül
Néhány nap és indul Magyarország legismertebb, legnézettebb és az embereket leginkább foglalkoztató műsora a Való Világ 5.

Sok-sok találgatás volt azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub vajon milyen újdonságokat fog bevezetni, és milyen kategóriákban indulnak majd a versenyzők.

Ez utóbbira a mai napon fény derült, ugyanis kikerültek a VV5 leendő villalakóinak besorolásai, kikerültek a Való Világ 5 kategóriák.

Ezek a következők:
  • exei
  • Alfahímek
  • Amazonok
  • Cselszövők
  • Dumagépek
  • Érzékenylelkűek
  • Furák
  • Helyes pasik
  • Összeférhetetlenek
  • Plázacicák
  • Skalpvadászok
  • Szüzek
  • Szenvedélyes nők
  • Valóságshow veteránok
Ez összesen 14, de természetesen előfordulhat, hogy a csatorna visszatart még néhányat, meglepetés gyanánt.

Ha megvizsgáljuk a VV5 kategóriáit, akkor két dologra lehetünk figyelmesek.

Az egyik, hogy a korábban bejelentett szűz fiúk kategória helyett egyszerűen csak "szüzek" szerepelnek. Ez akár azt is jelentheti, hogy nem csak fiúk fognak versengeni ebben a csoportban.

A másik pedig, amit az RTL már régóta hangsúlyoz, hogy a szerelemre és ármányra kívánja helyezni a hangsúlyt. Ha végigolvassuk a kategóriákat - néhány kivételtől eltekintve - szinte csak ehhez kapcsolódóakat találunk.

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, Ti pedig tartsatok velünk, így garantáltan nem maradtok le semmiről!

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Így fog kinézni a VV5 villa



A Villa

Újabb részleteket tudhatunk meg a Való Világ 5 villa design-jával kapcsolatban, méghozzá a műsor hivatalos oldala, a valovilag.hu által.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk (VV5 Villa - Vége a luxusnak), a játékkal kapcsolatos változások a villa kinézetét is nagyban befolyásolják.



A hálószoba

Mivel a szerkesztők és a műsor készítői a hangsúlyt a konfliktusokra szeretnék fektetni - a műsor alcíme emiatt lesz Aréna -, ezért ezt a külsőségekben is felszínre kell hozni.

Az élénk, rikító színek inkább boldogságot és harmóniát sugároznak. Ezzel szemben a sötétebb, és egymástól elütő kombinációk már magukban hordozzák a feszültséget, és az elfojtott érzelmeket.

A villa belülről ötvözni fogja a retró- és minimalista stílust, egyszerre fog benne érvényesülni a luxus és az ipari körülmények. A korábbi híreknek egyébként ez nem mond teljesen ellent - korábban azt írtuk, hogy a luxust nélkülözni kell majd a lakóknak -, ugyanis az eszközök majd rendelkezésre fognak állni, de a használat valószínűleg korlátozva lesz, mint ahogy ágyakból is összesen 10 darab lesz, holott jóval többen fognak bent lakni, mint tízen.

Miközben a lakók a legmodernebb felszereléseket használhatják - jacuzzi, szauna, konyhai eszközök stb. - addig a falakon csőradiátorok, a plafonon pedig ipari lámpák fognak lógni. Ez a kettősség pedig szintén tükrözi a VV5 várható hangulatát: a pattanásig feszült indulatokat.

A villán a munkálatok még javában zajlanak, de ezeket a design koncepciókat már gyakorlatilag készpénznek vehetjük, hiszen alig néhány nappal a start előtt már nem valószínű, hogy gyökeres változtatásokat hajtanának rajta végre.

További képeket a műsor oldalán találhattok: design koncepciók

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Valóságshow-veteránok - Való Világ 5 kategória


Kísértés Laci

Laci már biztos ott lesz a -n.

Újabb kategóriára derült fény a hamarosan induló Való Világ 5 műsorával kapcsolatban.

A Bors című napilap megtudta, hogy az RTL Klub visszanyúlt néhány korábbi reality szereplőhöz, és közölük egy már biztosan szerepelni fog a VV5 adásaiban. És hogy még izgalmasabb legyen, külön kategóriát is indítanak nekik, ez pedig nem más mint a valóságshow-veteránok.

Mivel egy beszavazóshow-n három leendő játékos méretteti meg magát, így 3 valóságshow-ból kerülnek ki az esetleges villalakók. Ezek a következők: Survivor, Rettegés foka, Kísértés.

Az, hogy előbbi kettőből kik azok, akiket a csatorna kiválasztott, még rejtély. Az viszont bizonyos, hogy a Kísértés című műsorból nem mást sikerült  szereplésre bírni, mint Lacit, aki az emlékezetes videón (nah most, hogy is fejezzük ki magunkat diszkréten...) nyögésre sarkallta (jó mi? :D) Debreczeni Zitát, ezzel elindítva a hölgy karrierjét :D

Azóta is mindenki találgatja, vajon megjátszott, vagy valódi volt a zárt ajtók mögött játszódó jelenet.

A jól megtermett úriember azidőtájt egy klubot vezetett, és akkori barátnőjével, Zsanettel vett részt a műsorban. A pár már nincs együtt, Laci Zitával sem tartja a kapcsolatot, és a foglalkozása is más lett az elmúlt 7 évben. Korábban autókereskedőként dolgozott, jelenleg éjjel-nappali üzemeltetőként keresi kenyerét.

Laci bízik abban, hogy ha bekerül, legalább néhány hónapot bent fog tölteni, bár, mint mondja - a sok apróság mellett - lesz egy komolyabb dolog is, amivel meg kell birkóznia. Ez pedig nem más, mint hogy neki még sosem volt felettese. Senki nem dirigált még a munkájával kapcsolatban, a Való Világ 5 villában viszont napról napra feladatok tucatjait kell majd megoldaniuk, amelyet a VV5 készítői találnak ki. De mint mondja, akármennyire is önálló és karakán volt eddig, a játék és a cél érdekében természetesen mindent meg fog tenni, és követni fogja majd az utasításokat.

Az idő előrehaladtával tehát egyre több és több kategóriát, valamint potenciális Való Világ 5 villalakót ismerünk meg, és már csak napok kérdése, hogy ha nem is mindenre, de a legtöbb titokra fény derüljön az induló műsorral kapcsolatban.

Aki az eddig ismert kategóriákra kíváncsi, az a következő linkeken megtekintheti őket:
(A Bors nyomán. Kép: blikk.hu)

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

VV5 Villa - Vége a luxusnak


Való Világ 5

Javában folyik a tervezés

A műsor készítőinek mindössze 3 hetük maradt arra, hogy a Való Világ 5 villáját a megváltozott szabályokhoz, hangulathoz és igényekhez alakítsák.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy ez a széria sokban fog különbözni az előzőtől (Való Világ 5 - Aréna), de ilyen változásokra talán senki nem gondolt.

Szegő Gábor és Ternovszky Zita belsőépítészek a Blikknek meséltek arról, hogyan is képzelik el a megújult luxusbörtönt.

Nos, mint kiderült, a luxusbörtönből egyre inkább elhagyható lesz a "luxus" szó. Egy merőben más környezetet szeretnének kialakítani a Való Világ 5 lakóinak, egy olyat, ami eltér a megszokott világuktól.

A falakat teljesen lemeztelenítik, ipari lámpák lógnak majd a mennyezeten és vasradiátorok gondoskodnak majd a fűtésről. A hangulat teljesen szocreál, olyan, mintha belépnénk egy hangárba vagy ipari épületbe.

Az alvás sem a megszokott módon fog zajlani.

Az előző részben is többen voltak tíznél, a Való Világ 5 műsorában pedig nem lenne meglepő, ha akár 20 ember is beköltözne, hiszen elmondták, ez lesz minden idők leghosszabb, és legtöbb szereplőt felvonultató valóságshow-ja. A bökkenő csupán az, hogy mindösszesen 10 darab ágy lesz. Azon lakók, akiknek pedig nem jut, kénytelenek lesznek "csövezni", bármit is jelentsen ez a villán belül.

Úgy látszik tehát, hogy a készítők komolyan veszik azt, amit megígértek, miszerint a konfliktusokra próbálják kiélezni a műsort. Mi lenne jobb konfliktusteremtő helyzet, mint az ágyakon való osztozkodás, vagy az, hogy az amúgy is frusztráló bezártságra rátesznek még egy lapáttal azzal, hogy a VV5 villa belseje is zavaróan sivár lesz.

(Blikk nyomán, fotó: Havran Zoltán / blikk.hu)

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Milo a Való Világ 5 készítője



Milo az RTL Klub-nál folytatta.

Mindenki emlékszik a VV3 győztesére, Gyukin Milovánra, vagy röviden Milo-ra. A csendes, visszahúzódó srác, aki bár nem volt állandóan a középpontban és nagy veszekedéseknek sem volt részese, de ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - megnyerte a valóságshow 3. szériáját.

Milo már a VV4 idején is az RTL Klub-nál dolgozott, feladata a villa lakóinak különböző versenyfeladatok kitalálása volt, jelenleg pedig a Való Világ 5 műsorát készíti elő, a casting csoport egy tagja.

Nagyon büszke rá, hogy ott dolgozhat, ráadásul azon a műsoron, amely helyen és amely műsorban ő ismert lett.

A casting csoport tagjaként nagy felelősség hárul rá, hiszen nem könnyű néhány perces beszélgetések alapján eldönteni, hogy ki alkalmas arra, hogy több hónapra bezárják. Komoly probléma volt ez az előző széria esetén is, emlékezhetünk rá, hogy hányan adták fel a játékot, hányan akartak kimenni csak azért ozni, hogy kiessenek és hányan omlottak össze a játék közben.

A válogatások nagyrésze már lezajlott, de Milo is megemlíti, amit korábban mi is írtunk (Való Világ 5 - Még lehet jelentkezni), hogy 4 kategóriában még várják a jelentkezőket.

A felhívásra azóta egyébként nagyon sokan jelentkeztek, így ha Te is szeretnél a VV5 villa lakója lenne, akkor még nem késő. Jelentkezz Te is!

A videót az "Elolvasom" gombra kattintva tekinthetitek meg.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való Világ 5 kategória - Alekosz exei

exeinek megtetszett a villa.

Újabb információkat szivárogtattak ki a közelgő VV5-tel kapcsolatban.

A Blikk megtudta, hogy az eddig ismert szűz fiú kategória mellett (Új kategória: szűz fiú) a Való Világ 5 újabb kategóriát vezet be, ez pedig nem más mint: Alekosz exei.

A lányokban az a közös, hogy mindhárman indultak a "Szerelem a legfölsőbb szinteken" című párkeresőben, mindannyian próbálták elnyerni Alekosz szívét. Név szerint Veronikáról, Barbaráról és Andreáról van szó.

Bár a játékot, és ezzel együtt Alekosz szívét Veronika nyerte el - mint tudjuk nem sokáig, hiszen néhány héttel a görög nyaralás után már kígyót-békát kiabáltak egymásra (Alekosz beperli Veronikát) - a másik két lány is elég időt töltött el a villában ahhoz, hogy megkedveljék, és még több időt akarjanak benne eltölteni.

Éppen ezért jelentkeztek - elmondásuk szerint teljesen spontán, nem beszéltek össze - és a műsor készítői úgy gondolták, hogy ha már "ilyen szépen összejöttek", akkor indítanak számukra egy külön kategóriát.

És hogy mi vonzza őket a villába? Természetesen ugyanaz, mint mindenki mást.

Legfőképpen az, hogy megmutassák, kik is ők valójában.

Ne felejtsük el, hogy a lányok teljesen ismeretlenek lennének számunkra, ha nem az Alekosz féle párkereső. Miután pedig megismertük őket, mindenki úgy emlékszik rájuk, hogy "Ja igen! Ők akartak a Alekosz menyasszonyai lenni".

Veronika kimondottan rühelli - ennek hangot is adott már többször (Veronika a Reggeliben) -, hogy mindenki "Alekosz Veronikája"-ként emlegeti. Szeretné ha az ország azért kedvelné meg, aki, és nem pedig azért, mert eltöltött néhány hetet a Való Világ 4 győztesével.

Ismét közelebb kerültünk tehát a VV5 végső "modelljéhez", ismét megtudhattunk egy újabb fontos dolgot a közelgő show kapcsán.

Hogy a három lány közül ki fog bekerülni még kétséges. Az viszont bebizonyosodott, hogy mégiscsak lesz valaki a villában, aki egykoron közel állt Alekoszhoz. Ez persze nem is olyan meglepő annak fényében, hogy a görög "holdudvarából" hányan jelentkeztek a játékba. (Való Világ 5 - Hol tartanak Alekosz szerelmei?)

forrás: Blikk, kép: Tumbász Hédi / blikk.hu

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való Világ 5 - Aréna


Való Világ 5 Aréna

Az ARÉNA.

Szeptember 12-én indítja útjára az RTL Klub a Való Világ 5 - Aréna című valóságshow-ját, mely minden eddigi reality-t túl fog szárnyalni sok tekintetben.

Majdnem egy hónapnyi csúszással, szeptember középen rajtol Magyarország legnépszerűbb valóságshow-jának 5. szériája. A csúszás nem véletlen, ugyanis a villán átalakítási munkákat végeznek, mely munkálatok kulcsfontosságúak a következő rész szempontjából.

A Való Világ sajtósa, Dobsi Adrienn a Bors című napilapnak elmondta, hogy az átépítésre a szabályrendszerek változása és a műsor jellege miatt van szükség.

Mint mondja, a VV5 rengeteg mindenben el fog térni elődjétől. Többek között sokkal inkább a konfliktusokra és viszályokra próbálják kiélezni a műsor menetét. Ennek megfelelően a műsor alcíme Aréna lesz.

Ezt természetesen nem csak elméletben, hanem fizikai valójában is szeretnék hangsúlyozni, értve ezalatt azt, hogy a villa design-ja is megváltozik.

A rikító, világos színek szerepét átveszik a szürkés, sötétebb színek. Emellett egy új épületrészt is felépítenek, melynek funkcióját még nem árulhatják el.

Dobsi Adrienn elmondása szerint ez lesz minden idők leghosszabb valóságshow-ja és ebben fognak a legtöbben szerepelni. Ennek megfelelően sokkal több kategóriából lehet majd a műsorba bekerülni, vagyis jóval több lesz majd, mint a VV4-ben volt.

Bár a VV5 castingjai a vége felé járnak, ki is alakult egy hetven fős keret, melynek tagjai csak hajszálra vannak a villa kapujától, mégis, van még egy-két nyitott pozíció.

Ahogy mi is megírtuk (Való Világ 5 - Még lehet jelentkezni), bizonyos kategóriákban még várnak jelentkezőket, ugyanis minden beszavazóshow-ban a 3 legerősebb egyént szeretnék indítani, és úgy tűnik, az eddigi 18.000 jelentkező közül nem sikerült őket megtalálni maradék nélkül.

Lázasan készül tehát az RTL Klub az 5. szériával, és ha csak a fele bejön annak, amit ígérnek, akkor várhatóan ez lesz a magyar televíziózás történetének legsikeresebb műsora. (Nah, jó... a Friderikusz Show-t ne számoljuk bele, mert akkoriban kb. 1 csatorna volt, és az egész ország Fridit nézte)

forrás: Bors

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való Világ 5 jelentkezők - Híres testvérek

Pantinchin Beáta
Pantinchin nővérek (Edina és Beáta)
Az idő előrehaladtával egyre több információ kerül ki a Való Világ 5 műsorral kapcsolatban, így a jelentkezőkről is egyre többet tudhatunk meg.

Míg korábban (Ismert emberek áradata, ) csak képeket láthattunk az ismertebb jelentkezőkről, immár videón is megnézhetjük, hogy kikről is van szó.

Ahogy régebben írtuk, Pantinchin Beáta is szeretne a testvére nyomdokaiba lépni, ismert emberré válni, és szerinte ezt úgy tudja elérni, hogy szerepel a VV5-ben. Szerinte az, hogy valakinek van egy híresebb rokona - mint az ő esetében Edina - az ösztönzően hat az emberre. Egyúttal pedig sok tanáccsal is tud szolgálni egy-egy ismertebb ember a családból.

Gombár Ernő
Gombár Ernő nem olyan, mint az öccse.
Gombár Ernő - Gombi bátyja -, aki főállásban masszőrként dolgozik, káoszt ígér. Mint mondja, ő nem olyan érzelgős, mint az öccse. Sőt! Amikor Gombi kijött a villából azt mondta testvérének, hogy "ha valaki a villába való, akkor az Te vagy". Ernő meg is fogadta a tanácsát, és már csak hajszál választja el attól, hogy bekerüljön.

Dukai Gergő
Dukai Gergő bizonyítani szeretne.
Dukai Gergő - a népszerű énekes Regina bátyja -, bizonyítani szeretné ország-világ előtt, hogy igenis jó útra tért. Közismert ugyanis, hogy drogügyletei miatt több évet kellett rács mögött töltenie, de mint mondja, szakított korábbi életformájával. Akik pedig felzördülnek azon, hogy egy börtönviselt férfi is jelentkezett a VV5 műsorába, nos "azokat csókoltatja"!

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való Világ 5 - Még lehet jelentkezni

Habár a jelentkezést már jóval ezelőtt lezárták és a többfordulós castingok is a végéhez közelednek, még mindig van egy-két kiadó hely a villában, amire lehet pályázni.

A következő kategóriákban várják még a jelentkezőket a VV5-be:

- Ha 28 és 38 év között férfi vagy és olyan vezéregyéniségnek tartod magad, aki körül mindig zajlanak az események, akiért bomlanak a csajok, aki egy igazi férfi, egy hamisítatlan alfahím, akkor jelentkezz!
- Ha 25 és 38 év közötti mindenre elszánt férfi vagy, aki jól kidolgozott stratégiájának köszönhetően biztos a győzelmében, ha okosabban és ügyesebben játszanál a többieknél, tehát, ha egy igazi dörzsölt taktikus vagy akkor itt a helyed!
- Ha 22-30 év közötti nő vagy, aki jó cselszövőként mindent bedob a győzelemért, aki gátlástalanul győzni megy és nem barátokat szerezni, aki szereti a többieket befolyásolni és irányítani, akkor várjuk a jelentkezésed!
- Ha 22-30 év közötti temperamentumos vadmacska vagy, akit nem érdekel a többiek véleménye, aki mindig minden helyzetben megvédi az igazát és harciasan kiáll magáért, akkor ne hagyd ki a lehetőséget!

Jelentkezni a következő címen lehet: http://rtlklub.hu/valovilag5

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Dukai Gergő - Való Világ 5 jelentkező


Dukai Gergő

bizonyítani szeretne.

Ahogy korábban írtuk (Való világ 5 jelentkezők - Ismert emberek áradata) csak úgy nyüzsögnek a híres emberek, vagy híres emberek rokonai a VV5 válogatásán. Ma ismét egy híresség rokonát, nevezetesen a népszerű énekesnő, Dukai Regina bátyját, Gergőt mutatjuk be.

Dukai Gergő jelenleg felszolgáló és szakács a Balatonnál. Ami viszont leginkább érdekessé teszi őt - azon kívül persze, hogy Regina bátyja - az az, hogy korábban éveket ült börtönben. A fiatalember így vall a múltjáról a Vasárnapi Blikknek:

- "Kábítószer-kereskedelemért csuktak le. Huszonkét éves koromban elkövettem egy nagyon nagy hibát. Megbűnhődtem érte, az öt és fél éves büntetésből leültem négy év egy hónapot. Négy éve engedtek ki, azóta teljesen jó útra tértem. Megszakítottam a kapcsolatot a korábbi körökkel, és dolgozom keményen."

Gergő a Való Világ 5-re nem csak úgy tekint, mint kiugrási lehetőségre.

Úgy érzi, a múltja mindörökre kísérteni fogja. A korábban elkövetett tettéért habár már megbűnhődött, az előítéletek folyton megkeserítik az életét.

Több komolyabb állást is azért nem kapott meg, mert priusza van. Így hát a a villalét számára egy olyan kiemelkedő lehetőség, ahol bebizonyíthatja ország-világ előtt, hogy egy rosszfiú is jó útra térhet.

Erre egyébként minden esélye megvan, ugyanis Dukai Gergő már az utolsó fordulónál tart.

Ha pedig bekerül, akkor egy dologban biztosak lehetünk: a bezártság lesz az utolsó, ami számára gondot fog okozni, hiszen ahhoz már rég hozzászokott.

forrás és kép: Vasárnapi Blikk

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való Világ 5 - Hol tartanak Alekosz szerelmei?

Tünde visszavágni szeretett volna.
A VV4 győztesének, nak ismerősei-, szerelmei-, és családja köréből is nagyon sokan jelentkeztek a hamarosan induló Való Világ 5 műsorába. Lássuk, hol tartanak ezek az emberek.

A hellén nőfaló anyukájáról, Vájáról érkezett a legkevesebb hír. Ő talán el sem indult, lehet, hogy csak fia győzelme utáni örömmámor beszélt belőle akkor, amikor azt nyilatkozta, hogy indul a szereplőválogatáson.

Alekosz testvéréről, Tibekről már korábban kiderült, hogy nem jutott tovább a castingon (Való világ 5 casting - Az elvárások), így ő biztos nem léphet testvére nyomdokaiba.

Jelentkezett szereplőnek Alek korábbi szerelme, Tünde is.

A rendkívül csendes lány hónapokon keresztül szótlanul tűrte Alekosz viselkedését. Rendkívül bántó volt számára, hogy több hónapnyi együttlét után így kell viszontlátnia egykori szerelmét. Éppen ezért döntött úgy, hogy ő is jelentkezik és így próbál meg Alekoszon úgymond "elégtételt venni".

Tünde el is ment a castingra. Állítása szerint nem kívánt feltűnést kelteni, elvegyült a tömegben. Mégis, amikor a beszélgetésre került a sor, akkor a műsor készítőinek úgy rémlett, hogy már látták a hölgyet valahol. Ekkor már kénytelen volt bevallani, hogy ki is ő valójában, és hogy miért van ott.

Ahogy meséli, Alekosz a médiának úgy nyilatkozott az esetről, hogy "Tünde rendkívül érzékeny és okos lány, biztos nagyon sokan fogják szeretni a műsorban". Ezzel szemben, amikor találkoztak, személyesen azt mondta neki: "a villalét nagyon nehéz dolog, nem fogod bírni".

Tündét végül a műsor készítői visszahívták a 2. körre, de a lány nem ment el. Nem tudta eldönteni ugyanis, hogy vajon azért hívják vissza, mert ő Alekosz egykori szerelme, vagy azért, mert önmagáért kíváncsiak rá. Nem akarta ugyanis azt, hogy mindenki így beszéljen róla: "Ó, te Alekosz miatt kerültél be, egyébként a kutya se lenne rád kíváncsi!"

Nem tudni, hogy ha bekerül, vajon mennyire sikerült volna visszavágnia, de azt tudjuk, hogy manapság nem megy jól sora.

Ahogy az Új Ásznak nyilatkozott, idegösszeomlás kerülgeti. Képtelen az evésre, rengeteget fogyott, és ez mind az Alekosz miatt megélt stressz miatt van. Így nyilatkozik a lapnak:

"A világ összes nőjével kedves, udvarol és szépeket mond nekik, hozzám viszont nincs egy jó szava sem. Ha találkozunk, megjegyzéseket tesz a frizurámra és a kinézetemre, ami nagyon bántó számomra. Nem véletlenül mondtam múltkor, hogy teljesen meg kellene változnia, hogy újrakezdhessük."

Alekosz másik nagy szerelme, a feleségkereső műsorból megismert Mészáros Veronika is úgy gondolta, hogy megméretteti magát a szereplőválogatáson.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =

Való világ 5 casting - Az elvárások

Való Világ 5 jelentkező
Nekünk is vannak ám elképzeléseink ;)

Herman Péter, a Való világ 5 kreatív producere az Új Ásznak elmesélte, vajon mi alapján válogatják ki a jelentkezőket az egyes fordulókban.

Augusztus végére meg kell lennie azoknak az embereknek, akik közül a nézők fogják eldönteni, hogy ki kerüljön a VV 5. szériájába.

Ahogy korábban írtuk, a készítők valamelyest el szeretnének térni az eddigi elvektől. Nem feltétlenül az extremitás irányába nyitnak, sokkal inkább olyan embereket keresnek, akik az "ármány és szerelem" szlogennek a leginkább megfelelnek.

Herman Pétertől megtudhatjuk, hogy a válogató első fordulójában azokat az embereket választják ki, akiknek a kommunikációs szintjük megüti az általuk felállított mércét és / vagy valamilyen szempontból feltűnő jelenségek.

A második fordulóban a nyitottság kerül terítékre. Vajon mennyire képesek a kamerák előtt megnyílni, egy történetet elmesélni úgy, hogy nem érzik magukat frusztrálva, mindenféle görcsösség nélkül képesek akár órákat is a kamerák előtt lenni. Nagyon fontos forduló ez. Ugyanis sokan vannak, akik azt hiszik magukról, hogy "rendkívül poénos és elragadó figura vagyok", csak amikor oda kerül a sor, és a kamerák előtt kell bizonyítani, akkor leblokkolnak. Márpedig egy több hónapon keresztül tartó műsorba ilyen embereket nem lehet beválogatni.

A harmadik kör pedig arról szól, hogy hogyan viselkednek a kamerák előtt. Míg a másodikban inkább agyban kell helytállni - nem leblokkolni -, addig itt sokat számít, hogy az adott embert "szereti e a kamera".

Egyik legfontosabb feladatuk a készítőknek, hogy kiszűrjék azokat az embereket, akik egy korábbi széria valamely ismert alakját próbálják majmolni. Ilyenekre semmi szükség, és a vezetőség nem is tolerálja a hasonló eseteket.

Tibek már biztos nem lesz a Való világ 5 játékosa.
Hogy mennyire más típusú embereket keresnek és mennyire komolyan veszik a válogatót a készítők, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy öccse, Tibek már nincs játékban, kiesett a selejtezők során.

= = > A bejegyzés folytatódik! Kattints IDE! < = =
KORÁBBI BEJEGYZÉSEK